Ne haragudjatok rám, de szeretek írni a szívemből. Ez is olyan:

<!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"Cambria Math"; panose-1:2 4 5 3 5 4 6 3 2 4; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:-1610611985 1107304683 0 0 159 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-unhide:no; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman","serif"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} .MsoChpDefault {mso-style-type:export-only; mso-default-props:yes; font-size:10.0pt; mso-ansi-font-size:10.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt;} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

IMA ERDÉLYÉRT

Gyermekek, kedvesek, ifjak és szépek, mit tudjátok ti, ha még nem láttátok mi Erdély! Mit jelent nektek? Történelemkönyvet? Térképet? Talán van, akinek hazát?

A Hargitán járva belekapaszkodom lelkembe és repülök a csodás tájakon. Vonzanak a Csíki hegyek. Mesélnek nekem a még megmaradt havasi gyopárok, valahogy otthon vagyok. Nincs rokonom Erdélyben, de hiszem, hogy volt valamikor az idők végtelen csillagán.

 Az ősi ködbe vesző táj visszahív, nem enged, magához láncol. Rokonaim a hegyek, völgyek, szűk hágók. Kristálypatakok fényébe mosdik a szívem. Csíksomlyón már örökké hallani fogom a Kormorán zenéjét és a megismételhetetlen „István, a királyt”. Nekem már a zászlóerdők mindig ott virítanak a hegyoldalon, ott sírnak öregek és fiatalok, amikor felhangzik Varga Miklós vezetésével az Erdélyi Himnusz örök dallama, melyet nem tud kitörölni egyetlen diktatúra sem, nem söpri el a hitvány idő.

Szavaztatok ti olyanok, a világban szétszóródott, megalázott magyarok ellen, akiknek ott élnek az unokatestvérei, önön vérei. Szavaztatok ti tudatlanok, mert még nem láttátok a Hargitát, nem beszéltetek e büszke néppel, nem éreztétek megtisztelő barátságukat. Nem láttátok saját véretek arcán a román csizmák nyomát! Az elvert, hazájában megalázott magyarokat. Hallgattátok a nagypolitika rémisztgetéseit. De az én barátaim Juli néne, Áron bácsi, Ábel és a sok székely ember nem akar ide jönni. Úgy gondolkodnak, ha nekik nem lesz jobb, hát unokáiknak az lesz. Maradnak, kitartanak hosszú évszázadok óta, hiszen vigyázza népét Csaba királyfi, még a csillagok közül is. Ők hisznek benne. Nemzedékek váltják egymást reménykedve egy szebb sorsban.

Csángók élnek nyomorban, segítő kezek után nyújtják kezeiket. Megfogtátok már egyszer is?

Kérlek, ne higgyetek a politikusok, az újságok álszent hitegetéseinek! Menjetek el nyílt, látó szemekkel, és szerető barátokra találtok közöttük. Tőlük meg tudjátok mi az magyarnak lenni. Itt az őshazában ez már-már feledésbe merül, elmúlik. Csak a diszkó, a nyugati cuccok vonzanak titeket és elvész az emberség, barátság. Találjátok meg újra! Aki egyszer elmegy Erdélybe nyitott lélekkel, szívvel, az mindig visszavágyik. Tudja élnek ott barátai, akik az utolsó falatjukat is megosszák velünk, lelkük és szívük összeér a miénkkel. A kint élő barátaim mindig úgy köszöntenek: „Megjöttél, Isten hozott, itthon vagy”, és én tudom, hogy tényleg hazaérkezem hozzájuk!

Isten áldd meg Erdélyt, segítsd népét mindörökké. Ámen.