Egy nemzet éli végóráit a történelem színpadán… és a végtelen Idő láthatatlan toronyórája már a tizenkettőt közelíti ütéseivel, melynek minden egyes kondulása talán egy évszázadot jelent, talán kevesebbet… De ha egyszer a tizenkettediket üti majd az óra? Mi lesz akkor? Mégis beteljesedik a Szózat komor jóslata?

„…Hol a temetkezés fölött

     Egy ország vérben áll…”

Közel ezerötszáz éves hősies helytállás után a Kárpátok koszorúzta kis országból eltűnik majd egy maroknyi nép - a magyar!

Hogy aztán véres, népirtó háborúban vérzik el, vagy mindenéből kifosztva, koldusszegényen hal éhen nyomorultul árokparton, híd alatt… Vagy egy túlszaporodott, élősködő faj fojtja meg csendesen, a halálra ítélt nemzet szempontjából már teljesen közömbös.

De körös-körül, szomszédaink körében nem lesz részvét, sajnálkozás, csak kárörvendő hiénavihogás! Mint ahogy az a híres Európai Unió sem ejt majd sok könnyet a betolakodó, az örök idegen nemzet sírjánál…

Mert idegen test volt a magyar Európa népei között… mindig!  Hódító volt, államalkotó, vezetésre termett nép volt, de mégis - idegen maradt!

Talán ezért is kiáltották ki két vesztes háború után – bűnösnek!

És azt, amit nem sikerült elérni rómainak, gótnak, Nagy Károly frankjainak, Szvatopluk morváinak, német lovagoknak, tatárnak, töröknek, orosznak, most végre elérték legújabb kori ellenségei… Fondorlatosan megalkotott törvényeikkel, az áldemokrácia, álszabadság mákonyával… az „emberi” jogokkal… Ma pedig elkábítva, gúzsba kötve, kifosztva, megalázva várják végzetüket Attila, Árpád, István király magyarjainak kései leszármazottai!

Haldoklik a nemzet! Haldoklik… vagy csak kómában fekszik tehetetlenül? Mert ha igen, talán van még ébredés ebből a tetszhalott állapotból!

De aki fel akarja ébreszteni ezt a tehetetlen, tetszhalott nemzetet, az kardot hozzon… és mérleget… mert a nemzet életben maradása a tét!

És verje félre a harangokat és hordozza körbe a véres kardot, kiáltson, üvöltsön, akár a hallhatatlan katonaköltő, Zrínyi Miklós tette volt valamikor, hogy minden magyar felébredjen és meghallja végre:

„…imé kiáltok, imé üvöltök: hallj meg engem élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tűz!”

   A végtelen Idő láthatatlan toronyórája már a tizenkettőt közelíti ütéseivel… és minden egyes kondulás egy évszázadot jelent… vagy csak pár évtizedet?

Hát hallj meg minket élő magyar! „…mert ihon a veszedelem, ihon az emésztő tűz!”