Hazaszeretők: 160-év a pénzügyi függetlenségért!

Szeretettel köszöntelek a Hazaszeretők Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 161 fő
  • Képek - 110 db
  • Videók - 348 db
  • Blogbejegyzések - 44 db
  • Fórumtémák - 4 db
  • Linkek - 14 db

Üdvözlettel,

Hazaszeretők Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Hazaszeretők Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 161 fő
  • Képek - 110 db
  • Videók - 348 db
  • Blogbejegyzések - 44 db
  • Fórumtémák - 4 db
  • Linkek - 14 db

Üdvözlettel,

Hazaszeretők Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Hazaszeretők Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 161 fő
  • Képek - 110 db
  • Videók - 348 db
  • Blogbejegyzések - 44 db
  • Fórumtémák - 4 db
  • Linkek - 14 db

Üdvözlettel,

Hazaszeretők Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Hazaszeretők Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 161 fő
  • Képek - 110 db
  • Videók - 348 db
  • Blogbejegyzések - 44 db
  • Fórumtémák - 4 db
  • Linkek - 14 db

Üdvözlettel,

Hazaszeretők Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

A Párizsban 1848. február 24-én kitört a forradalom híre március 3-án ért Pestre, és ez hír az 1816 óta szilárd pénzügyi állapotot alapjaiban ingatta meg Magyarországon. A hírre a lakosság megrohanta a pénzváltó helyeket, hogy papírpénzeit (az Osztrák Nemzeti Bank jegyeit), nemesfém pénzekre váltsa. (Az Osztrák Nemzeti Bank, vagyis a Bécsben élő Salamon irányítása alatt működő Rothschild magánbank megerősödött a császárvárosban és ekkorra már "nyíltan" átvette a birodalom irányítását). A pénzváltó helyek nem tudták kielégíteni a lakosság igényeit, és ez még inkább felzaklatta a tömegeket. Az emberek mindenáron be akarták váltani a papírpénzeiket. Kossuth Lajos ráérezve a pénzügyi rendszer Achilles sarkára, már március 3-án követelte, hogy a megingott hitelű osztrák bankjegyek beváltására küldjenek hazánkba elegendő ezüstpénzt Ausztriából, sőt már ekkor az önálló magyar pénzügyminisztérium létrehozását is felvetette. 1848. Április 11-én megalakult az első felelős magyar kormány, amelynek pénzügyminisztere éppen azért lett Kossuth, mert ebben az időszakban rajta kívül nem volt olyan magyar politikus, aki a fel merte venni a kesztyűt a nemzetközi pénzügyi rendszereket uraló csoportokkal. Első lépésként Kossuth úgy akarta áthidalni a meddő tárgyalásokat az Osztrák Nemzeti Bankkal, hogy azonnal jelezte az önálló magyar bakjegyek kibocsátására vonatkozó szándékát. Miután Bécs nem akart lemondani Magyarországról származó jövedelmeiről, ezért a valódi hatalmat birtokló körök törvénytelenül elrendelték a magyar arany-és ezüstbányák termésének azonnali Bécsbe szállítását. Amikor erről Kossuth tudomást szerzett, azonnal intézkedett, hogy a nemesfémeket visszaszállítását a pénzverdékbe, egyúttal megtiltva 100 forint feletti összeg kivitelét az országból. Az Osztrák Nemzeti Bank válaszlépésként május 22-én végleg beszüntette magyarországi beváltásait, amit június 2-án egy császári rendelet is jóváhagyott. Magyarország lényegében fizetőeszköz nélkül maradt.

Magyar kormány kezdetben arra gondolt, hogy a pesti Magyar Kereskedelmi Bank bocsásson ki kamatozó kincstárjegyeket, és az ebből származó bevételének egy részét használja fel bankjegyfedezet céljára, végül azonban Kossuth, a nemzeti adományokat látta legmegfelelőbbnek a kibocsátandó bankjegyek fedezetéül.

„A május 20-án, a Múzeum udvarán tartott népgyűlés alkalmával Rottenbiller polgármester, a felszólítás felolvasása után 200 forinton kívül rögtön felajánlotta, és letette az óráját láncostól, pecsétgyűrűstől. Őt követte a nemzeti kaszinó 20 000 pengőforinttal, gróf Széchenyi István egy mázsa ezüsttel, Woldainer két láda arany- és ezüst- neművel, gróf Zichy Manó öt mázsa remekmű ezüstneművel, s őket követte azután az egész ország, úgy hogy az ajándékok összege csakhamar milliókra ment.”

Sajnos a közadakozás nem hozta meg a várt gyors eredményt, így ez a módszer nem tudta önállóan létrehozni a független magyar fizetőeszköz nemesfém fedezetét. A kellő mennyiségű bankjegyek kibocsátásához ötmillió forintra volt szükség, ezt több forrásból kellett megteremteni: részint a közadakozásból összegyűlt pénzből, részint az adókból és egyéb állami bevételekből, kincstári utalványok kibocsátásából, a bányák jövedelméből. A fedezetből ezután 12,5 millió forintnyi 1 és 2 forintos bankjegyet bocsátott ki a Magyar Kereskedelmi Bank. A lépést az Osztrák Nemzeti Bank ellenszenvvel fogadta, hiszen az önállósult Magyarország kiszabadult az osztrák pénzügyi politika fennhatósága alól. Az Osztrák Nemzeti Bank azonnal jogtalannak minősítette az önálló magyar bankjegyek kibocsátását, hivatkozva saját bankjegy-kibocsátási szabadalmára, amit annak idején az uralkodó szentesített, ám az időközben függetlenedett magyar országgyűlés soha nem adott szabad kezet az uralkodónak a pénzügyi döntéseihez. Az Osztrák Nemzeti Bank cinikusan felajánlotta, hogy hajlandó 12,5 millió forint kölcsönt adni Magyarországnak, amennyiben az lemond az önálló magyar bankjegykibocsátásról.(!) Természetesen ezt az ajánlatot Kossuth visszautasította, és augusztus 5-én forgalomba hozta az első önálló magyar bankjegyeket. (Azért ilyen sokára, előbb ennek a technikai lehetőségeit kellett megteremteni.) Az önálló magyar bankjegyeket Bécs azonnal kitiltotta Ausztria területéről.

A pattanásig feszült politikai helyzetben Kossuth 1848. július 10-én Magyarország közjövedelmeire alapozott 61 millió forint hitelt kért az országgyűléstől, amelynek fel­használásával 5, 10 és 100 forintos címletekben államjegyeket bocsátott ki. Ezeknek tehát már nem volt nemesfém fedezetük, hanem az említett 61 milliós államhitel képezte fedezetüket. A felmerült aprópénzhiányt ezek a kibocsátások nem tudták kielégíteni, ezért számtalan szükségpénzt hoztak forgalomba. 1849. január 9-én Kossuth felhatalmazást kért és kapott az országyűléstő1 15 és 30 krajcáros címletű, nem kamatozó kincstárjegyek kibocsátására, így oldva meg a kisebb összegek fizetését. A függetlenségi nyilatkozat megtétele után, 1849. július elsejei keltezéssel, ugyanilyen nem kamatozó pénztárjegyeket hoztak forgalomba 2 és 10 forintos címletekkel, előbb Szemere Bertalan, később Duschek Ferenc aláírásával. Amikor Pestre bevonult Windischgratz, február 23-án a 15 és 30 krajcáros kincstárjegyeket nyilváníttatta érvénytelennek, március 8-án az 5 és 100 forintosokat is, az 1 és 2 forintos bankjegyek fedezetét pedig jogtalanul lefoglalta. Amikor az osztrák kormányzat a magyarországi hadviselés költségeit saját bevételeiből már nem tudta fedezni, elhatározta, hogy Magyarország közjövedelmeire alapított kényszerforgalmi papírpénzeket bocsát ki 1, 2, 5, 10, 100 és 1000 forintos címletekben. Ezeket az aláírójukról a népnyelv „Almásy-bankók"-nak nevezte. Az aláíró Almásy Móric gróf a kamarai igazgatás vezetője, magyar kamara első alelnöke volt. Az Almásy-bankókat 1849. április 19-én hozták forgalomba, és egy 1849. augusztus 5-i császári pátens alapján Lombard-Velence kivételével az egész Habsburg Birodalomra kiter­jesztettek forgalmukat.

Tehát a szabadságharcban szemben álló felek a saját hadiköltségeik fedezésére kényszerforgalmú pénzeket bocsátottak ki, és mindkettő fedezetéül Magyarország közjövedelmei szolgáltak. Az Almásy-bankók forgalomba hozatalának híre Debrecenben érte a magyar kormányt, és Kossuth nyomban rendeletben tiltotta meg elfogadásukat. Az a helyzet állt elő, hogy Bécs nem tudta elfogadtatni a pénzrendszerét, a Kossuth-bankókat Windischgratz nyilvánította érvénytelennek, az Almásy-­bankók forgalmát pedig Kossuth tiltotta meg.

A szabadságharc bukása után Kossuth kereste azokat a gazdasági erőforrásokat, amelyekkel lehetett volna folytatni a nemzeti függetlenségért vívott harcot. Ennek érdekében járta végig az Amerikai Egyesült Államokat, hogy ott próbálja előteremteni a kölcsönt a függetlenségi harc újrakezdéséhez. Így születtek meg a New York-i kiadású, „Kossuth-dollár"-nak nevezett kölcsönjegyek, amelyek nem papírpénzek voltak, hanem megvásárlásukkal a magyar szabadságharc ügyét lehetett segíteni, mint ez a rajtuk olvasható, angol nyelvű szövegből is kitűnik. Kossuth több­ször megkísérelte a külföldön előállított papírpénzeit Magyarországra juttatni, de a Magyarországra juttatott emigrációs pénzjegyeket azonban az osztrák titkosrendőrség zömében megtálalta és megsemmisítette. Ebben az időben lángolt fel Garibaldi függetlenségi harca, és a felkelők keresték a kapcsolatot a Kossuth mögött álló magyar emigránsokkal a Habsburg Birodalom megdöntésére. Kossuth a magyar érezve a lehetőséget a magyar szabadságharc újraélesztésére, kölcsönért fordult az olasz kormányhoz, és kapott félmillió frankot, amelyből 200 000 frankot az emigrációs pénzjegyek előállítására fordíthatott. A nyomdatechnikai lehetőségek miatt Londonban kellett nyomdát keresni. Az angol törvények tiltották bármely ország forgalmi pénzeinek utánzását, de ebben az esetben egy addig nem létező pénzsorozat nyomásáról volt szó, ami viszont nem ütközött semmi jogszabályba. Az olasz kormány a pénzjegynyomásra megszavazott összegnek a felet utalta át Kossuthnak, ezt pedig már az előkészületek felemésztettek. Így a késedelmes pénzátutalás miatt a nyomást nem tudtak megkezdeni, végül Bécs tudomást szerzett róla, és 1861. február 13-án betiltották előállításukat. Ezután hosszú huzavona következett, hogy törvényellenes-e a pénzjegyek előállítása vagy sem. Ezek a viták Kossuth oldalára billentették az igazságszolgáltatás mérleget. Végül Ferenc József az angol bíróság előtt polgári peres úton lépett fel Kossuth ellen. Azt el tudta érni, hogy keresetet a kancelláriához nyújthassa be, amelyhez nem tartozott esküdtszék, a bíró egy személyben döntött. Végül is Angliának Ausztria felé táplált lojalitása miatt Kossuth a pert elvesztette, és a pénzjegyeket élegettek. A következő esély az 1866. évi olasz-porosz-osztrák háborúba va1ó bekapcsolódásban adódott, de a prágai békével Magyarország elszalasztotta Kossuth életében az utolsó alkalmat függetlensége kivívására. Így tehát az emigrációs pénzjegyek további előállítása is feleslegessé vált.

A szabadságharc papírpénzeinek Világos utáni megsemmisítése súlyosan érintette azokat, akiknek minden értékük ezekben a pénzekben feküdt. Ez maga után vonta a kibontakozó nemzeti gazdasági fejlődés megtorpanását. A szabadságharc bukása után hosszú ideig nem voltak magyar papírpénznek tekinthető kibocsátások.

1856-ban véget ért a konvenciós pénzrendszer, egy évvel később pedig létrejött az Ausztria és a Német Vámegyesülés államai közötti pénzügyi egyezmény, amely továbbra is az ezüstalapú valuta mellett döntött. A pénzügyi egyezmény megszűnte után, 1867. december elsejétől az Osztrák Érték lett a Monarchia valutarendszere.

Az itáliai háború alatt Ausztria 130 millió forint kölcsönt vett fel, amit 1866-ban meg további 150 millióval növelt. Ezt az összeget sóbányakötvényekkel együtt 400 millió forintra emelte, amelyből 312 millió forint volt az államjegy-kibocsátás. Ez az államjegy az állam puszta, fedezetlen adóssága volt, és a rajta olvasható szövegen meg csak ígéret sem volt a beváltásra. A kiegyezéskor ezt a 312 milliós államjegy tömeget Magyarország, mind pedig Ausztria közös(!) jótállása alá helyezték. Az 1867-es kiegyezés eredménye képen 1878. június 27-től az Osztrák Nemzeti Bank átalakult Osztrák-Magyar Bankká.

Az 1860-as évek végen feltárt és a következő évtizedben már teljes kapacitással működő amerikai ezüstbanyák világszerte alapjaiban rengették meg az ezüst alapon nyugvó valutarendszereket. Az 1870-es évek elején meg jelentékeny ázsiója volt az ezüstnek, majd egyre fokozódó mértékben esni kezdett az érteke, és sokkal kifizetődőbb volt a Monarchia területén pénzzé veretni az ezüstöt, mint rudakban tartani, mivel az ezüst pénzdarabok értéke magasabb volt, mint a bennük lévő ezüst értéke. Eközben a többi európai állam áttért az aranyalapú valutára. A kormány 1879-ben felmentette a jegybankot az alól a kötelezettsége alól, hogy az ezüstöt az előirt 90 forint kilogrammonkénti árfolyamon bankjegyekre váltsa be. Ezt a megingott pénzügyi egyensúlyt állította helyre az aranyalapú valutarendszer megalkotása.

Az új valutarendszert az elfogadott pénzegység nevének alapján koronarendszernek neveztek el, és 1 korona 0,304 878 g arannyal lett egyenértékű. Koronaértékű bank-jegyeket 1900-től kezdődően hoztak forgalomba. Bár az Osztrák-Magyar Bank elismerte bankjegyeinek aranybeváltási kötelezettséget, valójá­ban azonban soha nem volt erre szükség, mert a közönség az aranypénzekkel szem­ben a papírpénzek használatát részesítette előnyben, így az aranypénzek gyorsan visszakerültek a jegybankhoz. A bankjegyforgalmat a háború előtt csak közvetett úton korlátoztak azzal, hogy az arany­fedezetnek minimálisan a bankjegyforgalom 40%-at kellett kitennie, és ha a bankjegyforgalom 600 millió korona értekkel meghaladta a fedezet előirt merteket, úgy a jegybank a többlet után évi 5% bankjegyadóra volt kötelezve, hogy ne álljon érdekében fedezet nélküli bankjegyeket forgalomba hozni.

A háború kitörésekor a kormány felfüggesztette a bankjegyek fedezetére és a bankjegyadó fizetésére vonatkozó előírásokat. Az állam megengedte a jegybanknak, hogy a szükségletnek megfelelően, korlátlan mennyiségben hozzon forgalomba 10 és 20 koronás bankjegyeket, sőt engedélyt adott a 10 koronán aluli cimletű bankjegyek forgalomba hozatalára is.

1918. szeptember 2-tól az Osztrák-Magyar Bank által kibocsátott pénztárjegyeket, utalványokat és csekkeket törvényes fizetőeszköz jelleggel ruházzak fel. A magyarországi bankjegyhiányt az Osztrák-Magyar Bank vezértitkára, Schmidt Frigyes szándékosan idézte e1ő. Mivel a bankjegyeket Becsben nyomták és innen látták el Magyarországot is, tehát módjában állt mar 1916-tól kezdődően lerontani a magyarországi bankjegyellátást. A jegybank vezértitkára nem engedett Magyarországra kellő mennyiségben bankjegyeket küldeni. Ez természetesen azt eredményezte, hogy nemcsak a pénzintézetek, hanem a magánosok is elkezdték a pénzt felhalmozni, hogy a gyorsan lebonyolítandó ügyleteiknél ne jöjjenek zavarba, ezzel meg súlyosabba vált az amúgy is nyomasztó bankjegyhiány. Később Schmidt Frigyes teljesen megtagadta Magyarország bankjegyekkel való ellátását, ezért a magyar kormány kérte az Osztrák-Magyar Bank vezetőségét, hogy küldjön Budapestre bankjegykliséket és meg­felelő papírt a bankjegyek nyomásához, mert a forradalmi állapotok miatt a kész bankjegyek szállítása veszélyes lenne.

A jegybank bécsi vezetősége teljesítette a Károlyi-kormány és Budapestre küldte a 200 koronás és a 25 koronás bankjegyek kliséit a kellő papírmennyiséget, valamint a bankjegynyomáshoz szük­séges egyéb eszközöket is. Ezt a fehér (később a Tanácsköztársaság ideje alatt hullámos) hátlappal készült 25 és 200 koronás, úgynevezett fehér pénzt a közönség általában nem szívesen fogadta el. Ezeket a Károlyi-kormány az Osztrák-Magyar Bank vezetőségének tudtával és beleegyezésével, annak ellenőrzésével és a tőle kapott klisékkel nyomatta Budapesten. Mikor a közönség megtudta, hogy az Osztrák-Magyar Bank bécsi igazgatósága budapesti klisékkel a Tanácsköztársaság ideje alatt nyomott és 1919. április 25-től forgalomba hozott pénzeket hamisítványoknak minősítette, nem kívánt közösséget vállalni a tanács­köztársasági kibocsátásokkal. Ez ellen a Kommunista rezsim úgy próbált védekezni, hogy 1919 júniusában a forgalomba hozott fehér pénzek kibocsátása után azonnal megkezdte a kék pénzek bevonását. A kék pénzek forgalmat betiltotta, a magánosok kötelesek voltak azokat posta-takarékpénztári jegyekre beváltani, az intézményeknek pedig letétbe kellett helyezni az Osztrák-Magyar Banknál, folyószámlájuk javára, vagy beváltani azokat posta-takarék­pénztári jegyekre. A kék pénzt külföldi valutaként kezelték, úgyszintén azokat a fehérpénzeket is, amelyeket meg a Károlyi-kormány ideje alatt bocsátottak ki. A Tanácsköztársaság az önálló jegybank alapításának ügyében csak akkor kezdett el lépéseket tenni, amikor azt a fehér és a kék pénz párharca már elkerülhetetlenül szükségessé tette. Az Osztrák-Magyar Banknak csak 1919. december 31-én lejáró szabadalmát a bankok államosítása­kor, 1919. március végén a Tanácsköztársaság már felbontottnak tekintette, de még ekkor sem a Magyar Nemzeti Bankot hívta életre mint jegykibocsátó bankot, hanem 1919. május 16-án a Magyar Posta-takarékpénztárát bízta meg a jegybank szerepkörének ellátásával.

A Monarchia utódállamaiban az infláció különböző iramban haladt előre, és mivel még egységes volt a pénz, a jegybank garanciája azonban bizonytalanná vált, megindult a határokon keresztül a bankjegyek ki- és becsempészése aszerint, hogy melyik országban volt kedvezőbb a vásárlóereje. A pénzcsempészet megakadályozása végett a Monarchia utódállamai a területeiken forgalomban lévő koronaértékű bankjegyeket felülbélyegezték, hogy amíg az új, önálló pénzeiket forgalomba nem hozzak, addig is megkülönböz­tethetők legyenek a szomszédos államok pénzeitől. Ezek voltak az úgynevezett nosztrifikációs felülbélyegzések. A forgalomba hozott inflációs pénzjegyeket, valamint a fehér pénzeket az utódállamok nem bélyegezték felül, mivel a fehér pénzek szövegében szerepelt az 1919. június 30-ig történő beváltás. Ez azt eredményezte, hogy a felülbélyegzés után két hét alatt a fehér pénzeket teljesen átszorítottak Magyarország területére, egyrészt mert itt valósult meg legutoljára a felülbélyegzés, másrészt pedig mivel itt ezeket is felülbélyegezték. Ezzel nemcsak a pénz mennyisége növekedett meg jelentősen Magyarország területén, hanem az ennek ellenértékeként vásárolt amúgy is kevés árú még külföldre is vándorolt.

A pénzjegynyomdaként működő magyarországi nyomdák technikai felkészületlensége, valamint a speciális papír hiánya szükségessé tette, hogy a kormány tárgyalásokat kezdjen valamely külföldi nyomdával, amely a bankjegygyártás terén mar tapasztalatokkal rendelkezik. Erre azért is szükség volt, mert a felülbélyegzett bankjegyek bélyegzőit könnyű volt hamisítani, amit meg is tettek, tehát a felülbélyegzések a kívánt célt nem érték el. Ezen túlmenően - a békeszerződés értelmében is - az Osztrák-Magyar Bank bankjegyeit új bankjegyekre kellett volna kicserélni, de az általános infláció az Osztrák-Magyar Bank bankjegy­nyomdáját annyira igénybe vette, hogy az számításba sem jöhetett. A választás a zürichi cégre, az Orell Füssli Nyomdai Műintézetre esett. A velük kötött megállapodás szerint a 20 koronás és ennél kisebb címletű papírpénzeket továbbra is magyarországi nyomdák készítették. 1922-ben létrehozták a Magyar Pénzjegynyomda Részvénytársaságot. A Magyar Nemzeti Bank 1925. áprilisában megvásárolta az Orell Füssli cég Pénzjegynyomda-részvényeit. majd azt likvidáltatva, a bankjegynyomást házi kezelésbe vette. Az Osztrák-Magyar Bankot 1922-ben végleg feloszlattak, a jegybank szerepét az 1921. XIV. tc. alapján 1921. augusztus elsejétől az Állami Jegyintézet vette át, amely már nem volt kötelezve, hogy az általa kibocsátott papírpénzeknek fedezetet adjon. A Magyar Nemzeti Bank 1924. június 24-én - angol részesedéssel - kezdte meg működését, az 1924. V. tc. alapján. Ebben a magyar állam kötelezte magát, hogy a bankjegyszabadalom ideje alatt államjegyeket nem fog kiadni. Az újonnan létesült Magyar Nemzeti Bank köteles volt a bankjegyforgalom 1/3 részét nemesfémmel fedezni. Ha a fedezet ez alá süllyedt, a jegybank bankjegyadóval volt sújtható, amelynek merteket úgy állapítottak meg, hogy a jegybanknak rá kellett fizetnie, ha nem tartotta be a fedezeti előírást.

Az új magyar valutára, a pengőértekre való (1 P = 12 500 K) átszámítást az új osztrák valutától, a schillingtől való határozottabb elkülönítés miatt vezettek be, amelynek átszámítási kulcsa 1 AS = 10 000 K volt.

A pengő pénzrendszert az 1925. XXXV. tc. vezette be a koronarendszer helyébe. A rendelet értelmében 1 pengő 0,263.157.89 g arannyal volt egyenértékű. Felvidék, Kárpátalja, Észak-­Erdély, Bácska visszacsatolása jelentősen növelte a pénzforgalmat is, mivel a visszacsatolt területeken korábban forgalomban volt pénzeket át kellett váltani magyarra. A háború végen a Szálasi-kormány 9 milliárd pengő névértékű főleg 1000 pengős címletekből álló bankjegyet bocsátott ki, amelyeket - mint még forgalomba nem hozott bankjegyeket - Németország területére szállítottak, de csak Ausztriában kerültek forgalomba, a kitelepített csapattestek egymás közötti fizetéseikor. A Szálasi-kormány által forgalomba hozott 1000 pengősöket 1945 nyarán váltotta be a Magyar Nemzeti Bank 664 millió pengő értekben. Az inflációt még fokozta, hogy 1944 folyamán a Vörös Hadsereg saját ellátására nyomtatott és forgalomba hozott fedezet nélküli papírpénzeket, amelyek­ből 850 millió pengő névértéket a magyar kormány rendelkezésére bocsátott. Ezeket 1946 márciusában váltotta be a Magyar Nemzeti Bank, összesen 4 milliárd pengő értekben. Az infláció rohamos fokozódása a pengővalutával szembeni bizalom megingását ered­ményezte, ami biztos talajául szolgált a spekulációnak. A kereskedelem úgyszólván teljesen áttért az USA-dollárban és az aranyban való számításra, 1946 tavaszától kezdve pedig megindult a csere­kereskedelem is. A hatalmas méreteket öltő pénzromlást 1945. december 19-en a kormány 75%-os vagyon­dézsmával próbálta megfékezni. Ennek érdekében az 1000, 10.000 és 100.000 pengős bank­jegyeket felülbélyegeztek úgy, hogy a bankjegy névértéke nem változott, azonban csak akkor maradt érvényben, ha a névértéke háromszorosán vásárolt bélyeggel azt biztosították. Az 1000 pengőn aluli címletek és a Vörös Hadsereg által forgalomba hozott 1000 pengősök változatlan értekben maradtak forgalomban. A pénz elértéktelenedése mind gyorsabb üteművé vált, ami szükségessé tette az egyre nagyobb címletű bankjegyek kibocsátását. A számolás egyszerűsítésére 1946. május 27-től hat nullával egyszerűsítve (MILPENGO), július elsejétől pedig 12 nullával egyszerűsítve (B.-PENGO) hoztak forgalomba a bankjegyeket. A csillagaszati számok miatt igen nagy volt a kereslet a nullabiztos könyvelőkben. A Magyar Nemzeti Bank pedig kiadott egy könyvelési tájé­koztatót, amelyben a 10,35 értek meg szerepelt. A következő lépés 1946. január elsejétől az adópengő mint számolási egység bevezetése volt. Ezzel tulajdonkeppen azt akarták elérni, hogy legyen egy állandó értek, amely független a napi változásoktól, legalább számszerűen lehessen rá alapozni az államháztartást. Az adópengő indexszámot naponta állapítottak meg, kiskereskedelmi adatgyűjtés révén. A kormány adópengőre szóló, úgynevezett adójegyeket bocsátott ki 1946 májusában. Ezekre június 23-ától átruházta a pengővaluta szerepköret, és ezzel törvényes fizetőeszköz lett, a sima pengő pedig megszűnt fizetési eszköz lenni. Ettől kezdve a belföldi pénzforgalmat egyedül az adójegyek bonyolítottak le. Az adójegyek tulajdonkeppen kéthavi lejáratú, adópengőre szóló utalványok voltak, amelyek a lejárat napjával - az államkincstár kártalanítási kötelezettsége nélkül — érvényüket vesztettek. Július hónapban gyakorlatilag már nem is forgott a közönség kezében készpénz.

A forint pénzrendszert a 9.000/1946. ME sz. rendelet vezette be a pengő pénzrendszer helyébe. Az új valuta átszámítási kulcsa a következő volt: 1 forint = 4.10pengő, illetve 200 millió adópengő. A forgalomban lévő adójegyek értéke 2588 billió (2588.10') adópengő volt, ami forintvalutában kifejezve 12,94 millió forintnak felelt meg. A forint-valutarendszer bevezetésekor 1 forint 0,07575 g színarannyal volt egyenértékű, a jegybank a 25%-os fedezeti arány betartására volt kötelezve, bár ez a fedezeti arány 1946 decemberében elérte a 33,8%-ot is! A vásárlóerő és a rendelkezésre álló árualap egyensúlyban tartására, a forint valutavédelmének érdekében, az előirányzott pénzmennyiséget csak rendkívül óvatosan, fokozatosan hozták forgalomba, hogy ezzel mesterséges pénzszűkét idézzenek elő. A kommunizmus éveiben a pénzügyi politika a megszálló Szovjetunió érdekeit képviselte. 1956-tól politikai, 1973-tól gazdasági erjedés indult meg, amelynek következményei adják a jelenlegi 2010-es helyzet alapját.

A forint 1990 februárja óta valutakosárhoz rögzítetten lebeg egy változó szélességű ingadozási sávban. (A forint ingadozási sávjának szélessége 2001 óta 30%.) A valutakosár 2000. január 1-je óta egyetlen valutát tartalmaz, az eurót, azaz a forint sávja az euróhoz van rögzítve. Az euróhoz rögzítés azzal a szándékkal történt, hogy a forint árfolyamrendszere közelítsen az euróhoz, amelyet az Európai Unió tagjaként Magyarországnak kötelezően be kell vezetnie a jövőben. A valutakosár összetétele bevezetése után hétszer változott, a folyamat végére jelentősen leegyszerűsödve. 1991. december 9-éig a kosár szerkezetét az export-import forgalom devizaösszetétele határozta meg. Ekkor változtattak a módszeren, hiszen a dollár relatív súlya túl nagy lett, holott a magyar gazdaságpolitika elsődleges célja a fejlett európai országokkal való teljes gazdasági összefonódás erősítése. Miért is? Mert a Magyarországon 1973-tól, vagyis az „olajválságtól” kezdve fokozatosan meghatározó politikai helyzetbe került a pénzügyi rendszert uraló réteg. Ennek a rétegnek az érdeke ugyan az, mint 160-évvel korábbi elődeinek érdeke: Magyarország nyersanyag-készleteinek, energiaforrásainak, adóbevételeinek, termelésének és kereskedelmének teljes ellenőrzése. 1973-1989 között egymilliárd dollár IMF hitel érkezett be Magyarországra, amelynek törlesztésére 1973-1989 között az akkori kormányok kifizetettek tizenegy milliárd dollár kamatot, de még így is maradt huszonkét milliárd dollár adóság! Ennek az összegnek nagysága jelentette közvetlenül azt a politikai változtatást, amelyet létrehozói „rendszerváltozásnak” neveztek. Az 1989-ben megalakuló Antall- kormány a IMF kölcsön kamatainak és törzstőkéjének visszafizetését becsületbeli ügyként kezelte. (…„Az adóságot vissza kell fizetni!”„Ez becsületbeli ügy!...”) és a törlesztés érdekében áron alul áruba bocsátotta a meglévő állami vagyont. Ezt nevezték „privatizációnak”. A „privatizáció” során az állam vagyonának 95%-a magánkézbe került, így a Magyar Állam elveszítette bevételeinek jelentős részét, ezért 1989-2010 között felvett újabb 50 milliárd dollárt. Ezzel szemben 1989-2010 között kifizetett 150 milliárd dollár kamatot, mégis 2010-ben Magyarország tartozása 132 milliárd dollár, és annak kamatai, miközben az állami költségvetés bevétele évente 13 ezer milliárd forint, azaz 52 milliárd dollár. Ehhez jön még a vállalkozások és magánszemélyek további 200 milliárd dollár adóssága, amelynek visszafizetése a jelenlegi gazdasági paraméterek alapján lehetetlen. Magyarország mind állami mind lakossági szinten a lehető legteljesebb mértékben el van adósodva, az állam működése csak külső pénzügyi segítséggel tartható fenn, vagyis államcsőd van. Az állam jelenleg olyan mértékben kiszolgáltatott a külső hatalmi rendszereknek, nem tudja képviselni a lakosság érdekeit, mert hatalmának fenntartását nem a nép, hanem a külső gazdasági környezet, és az ahhoz kötődő politikai csoportok biztosítsák. Robbanásveszélyes helyzet alakult ki, mert a felhalmozódó gazdasági és szociális feszültségeket az állam már nem képes saját erejéből kezelni, zsarolható, vagyis mesterségesen szított polgárháborús feszültséget alakíthatnak ki azok, akiknek politikai és gazdasági hatalmuk birtokában Magyarország teljes bekebelezése a célja. Az elsődleges cél tehát nem lehet más, mint Magyarország pénzügyi önrendelkezésének visszaállítása!

Tatár József

Rendszerváltó Fóru

Címkék: bankok

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Varga István üzente 6 éve

"Magyarország mind állami mind lakossági szinten a lehető legteljesebb mértékben el van adósodva, az állam működése csak külső pénzügyi segítséggel tartható fenn, vagyis államcsőd van. Az állam jelenleg olyan mértékben kiszolgáltatott a külső hatalmi rendszereknek, nem tudja képviselni a lakosság érdekeit, mert hatalmának fenntartását nem a nép, hanem a külső gazdasági környezet, és az ahhoz kötődő politikai csoportok biztosítsák. Robbanásveszélyes helyzet alakult ki, mert a felhalmozódó gazdasági és szociális feszültségeket az állam már nem képes saját erejéből kezelni, zsarolható, vagyis mesterségesen szított polgárháborús feszültséget alakíthatnak ki azok, akiknek politikai és gazdasági hatalmuk birtokában Magyarország teljes bekebelezése a célja. "

Ez van sajnos !

Válasz

Ez történt a közösségben:

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu